header-photo

Epres szelet

Hozzávalók:

100 g cukor
• 100 ml víz
• 6 db zselatinlap
• 1 citrom leve
350 g eper
200 g tejföl
• 2 tojásfehérje

Pofonegyszerű, ám annál látványosabb vendégváró nyalánkság. Gőzfürdő fölött keverjük össze a vizet a cukorral, majd tegyük picit félre. Eközben áztassuk be hideg vízbe a zselatinlapokat. Nagyjából 3 perc elteltével csavarjuk ki a megpuhult lapokat, és adjuk a cukros vízhez.

Közben a megmosott eperre csepegtessünk citromlevet, majd nyomkodjuk szét úgy, hogy kásás állagú legyen. Ha megvagyunk, jöhet bele a zselatinos massza is. Addig kevergessük, amíg zselés állagú nem lesz.

Verjük fel a tojásfehérjét, és finoman adagoljuk hozzá a tejfölt, amelyet előzőleg simára kevertünk. Az így kapott masszát öntsük a megfelelő (folpakckal kibélelt) formába, majd tegyük hűtőbe vagy fagyasztóba. Szeletekre vágva kínáljuk.

Epres golyócskák Rákóczi receptjeiből


Itt az eperszezon, most aztán érdemes kipróbálni Rákóczi receptjét.
Jó kis kalóriabomba, de ha előtte mi magunk hajladozunk az eperszedéssel, akkor lelkiismeretünket azzal nyugtathatjuk, hogy csak az elveszett kalóriák jönnek vissza :)



Az epres golyócska egy leg-leg-leg kategóriájú édesség – mondta Rákóczi Ferenc, a Bors főszakácsa. – Hogy miért? Mert a legegyszerűbb, a legkevesebb időt kell miatta a konyhában tölteni, ugyanakkor a legfinomabb. Nem kell tésztát keleszteni, sütögetni, csak összegyúrjuk a hozzávalókat, kicsit pihentetjük a frigóban, eperrel töltjük, kakaóba forgatjuk, s már készen is van. Igaz, hogy nem tartozik a diétás édességek közé, mégis mindenkinek csak ajánlani tudom, különösen most, hiszen Magyarországon épp szezonja van az epernek. Kevesen tudják, de ez a gyümölcs nem csupán nagyon finom, de több jótékony élettani hatással is bír. Többi közt antioxidáns hatású, de jót tesz a szívnek és az érrendszernek is. A tapasztalataim szerint ezt az édességet a gyerekek imádják, a felnőttek pedig odavannak érte.

Íme a recept:

Epres golyóbisok

Hozzávalók:
30–40 kisebb eper, 1/2 kiló darált háztartási keksz, 1/2 kiló mascarpone (sótlan, nyers lágysajt), 3 csomag vaníliás cukor, 5 evőkanál porcukor, vaníliaaroma, 10–12 mentalevél. A díszítéshez további 4 evőkanál porcukor, illetve ugyanennyi natúr kakaópor.

Elkészítés:
Keverje össze a darált kekszet, a mascarponét, a vaníliás cukrot, a porcukrot és a mentaleveleket, majd az így kapott masszát tegye 1 órára a frizsiderbe. Amikor a „tészta” lehűlt, kézzel szaggasson belőle golyókat, és rejtsen el mindegyikbe egy-egy szem epret. Amikor ezzel megvan, a golyócskák egyik felét forgassa meg porcukorban, a többit pedig kakaóporban.




Forrás: borsonline.hu

Répás kocka


Benkő répatortája után szabadon......



Hozzávalók:

80 dkg reszelt sárgarépa,
3,5 dl étolaj,
45 dkg cukor,
3 teáskanál őrölt fahéj
3 tojás,
citromhéj ( ha nincs, nem gond)
75 dkg liszt,
3 teáskanál szódabikarbona
3 teáskanál sütőpor
1 csomag (10dkg) sózott napraforgómag,
30-40 dkg darált dió,

Egy nagy keverőtálban a répát, az étolajat, a cukrot, a tojásokat és a fahéjat, valamint a reszelt citromhéjat összekeverjük.
Egy másik edényben összekeverjük a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és az olajos magvakat, majd kis adagokban belekeverjük a répás masszába.

Zsírozott (olajos), lisztezett tepsibe öntjük (ez az adag egy nagy gáztepsihez való, ha kisebb tepsivel akarunk sütni, akkor az adagokat felezhetjük)
Előmelegített sütőben 150-160 fokon kb. 50 percig sütjük.

Azonnal fogyasztható, de akár három nap múlva is isteni finom, nem szárad ki.

Benkő krémet is készített, nálam ez elmaradt, azonban így is nagy sikere volt, legközelebb talán a krémet is kipróbálom hozzá....

Javaslom próbáljátok ki!

Mákos golyó helyett ....tallér


Mákos golyó>>tallér

Találtam egy receptet, ami nem igazán úgy sikerült ahogy gondoltam:

Elkészítés: 20 dkg lisztet, 15 dkg darált mákot, pici őrölt fahéjjal összekeverünk.
Másik tálban 20 dkg cukrot, 25 dkg vajat és 10 dkg lisztet elmorzsolunk, majd a két tálban lévő anyagokat összekeverjük, adunk hozzá még 1 db tojást is.

és pici golyókat formálunk belőle, úgy helyezzük a tepsibe, egy fakanál nyelével mélyedést nyomunk bele, amibe sütés után lekvárt, vagy magozott meggyet tehetünk....

nekem a pici golyókból tallérok lettek és a mélyedések eltűntek, ezért én inkább talléroknak nevezem:)

az íze viszont nagyon jó és hosszabb ideig is tárolható.





Szeretettel Anyáknapjára


Május első vasárnapja csak az Édesanyáké
egy csokor gyönyörű dal hozzájuk... róluk..... értük.... hálából...... szívből

Édesanyám, Köszönöm hogy vagy nekem!