header-photo

Mosódió


"A mosódió egy teljesen természetes, bőr- és környezetbarát növényi mosószer. A szappanfa-félék családjába tartozó Sapindus mukorossi termése (ennek a fajtának a legmagasabb a saponin tartalma), melynek természetes élőhelye India, Indonézia, Nepál és más Délkelet-Ázsiai országok, ahol évszázadok óta termesztik és használják mosáshoz. A dióhéjban lévő anyag, a saponin, egy kitűnő mosóerővel rendelkező természetes szappan, ami víz hatására enyhén habzani kezd és kioldódik a mosódió héjából. Ezt a dióhéjat használjuk mosószerként."

Több helyen olvastam már erről a környezetbarát mosószerről. Nincs sajnos tapasztalatom, és ismerősöm sem, aki már használja. Ezért kicsit vonakodok rendelni, és kipróbálni. Mivel nekem is fontos a környezet, és szeretném, ha gyermekeim is minél egészségesebb dolgokkal találkoznának, szívesen használnám.
Amennyiben van Nektek bármi tapasztalatok ezzel kapcsolatban, kérlek osszátok meg velem, mindenkivel! Nekem fontos a vásárláskor mások ajánlása.

A sokoldalú fogkrém


Nem gondoltam, hogy a fogkrémet mennyire sokoldalúan lehet hasznosítani. Érdekes tippeket osztott meg velem egyik levelező társam. Bevallom, én eddig csak fogmosásra használtam a fogkrémet, de a jövőben máshoz is kipróbálom.

Íme a tippek a fogkrém hasznosítására:

1. Könnyedén eltávolíthatjuk a hajfestéket

Az otthoni hajfestés során előfordul, hogy a homlokunkra, a fülünkre, sőt még a tarkónkra is kerül egy kis festék, s ez bizony csúnya nyomot hagy. Dörzsölgetjük szappannal vagy sminklemosóval, de bizony a festék csak nem akar eltűnni. Egy kevéske fogkrém azonban csodákra képes. Nyomjunk az ujjunkra egy borsónyi hagyományos, fehér fogkrémet, és dörzsöljük vele a festékes bőrt, amíg a folt el nem tűnik. Végül öblítsük le egy kis meleg vízzel. A pasztában lévő parányi radírszemcsék könnyedén helyrehozzák az otthoni hajfestés során elkövetett baklövést.


2. Gyerekrajzok a falon

A gyerekek csak úgy ontják a szebbnél szebb rajzokat, s mi büszkén dekorálnánk ki velük az egész lakást. Csakhogy sajnáljuk ragasztóval összekenni vagy rajzszögekkel telelyuggatni a falat. Elő a fogkrémmel! A papír hátulján lévő sarkokra tegyünk egy kevés fehér pasztát, majd egy rövid időre szorítsuk a falhoz a rajzot. A fogkrémben lévő cellulózgumi garantáltan odaragad a falhoz. Később aztán nyom nélkül leszedhetjük a rajzokat a falról. Egy nedves rongy segítségével maradéktalanul és nyomtalanul eltüntethetjük a fogkrémet.


3. Gyorssegély a méhcsípésre

A méh csípése pokoli fájdalommal jár. Ha ilyenkor a kezünkbe akad egy tubus fogkrém, kenjünk egy keveset azonnal a csípésre. Szinte azonnal érezni fogjuk a hatást. A fogkrémben lévő lúgok ugyanis perceken belül semlegesíteni kezdik a méh mérgében lévő savakat, s tizenöt perc múlva nyomtalanul elmúlik a fájdalom. Ráadásul, miután a fogkrém megszáradt a bőrön, légmentesen elzárja a csípést a nedvességtől, és így a gyógyulást is meggyorsítja.


4. Mentsük meg az üvegasztalt

Aki üvegasztalt vásárol, szinte egy életen át rettegésben él, mikor sérül meg a szépséges bútordarab. Márpedig egy-egy baleset szinte elkerülhetetlen: egy rosszul lerakott üvegpohár, a gyerek kisautója, és máris megvan a baj. Vékony kis karcolás a sima üvegen! Ismét segíthet egy egyszerű trükk. Egy kevés fogkrémet dörzsöljünk el az ujjunk hegyével a karcoláson. Öt perc múlva, ha már megszáradt, töröljük le a felesleget egy ronggyal. A dörzsölés hatására a krémben lévő kalcium-foszfát-részecskék ismét visszaadják az üvegfelületnek a tökéletes ragyogást.


5. Olcsó autóillatosító

Állandó veszekedés tárgya: miért eszik a gyerek az autóban? A nők védekeznek, a férfiak joggal dühösek, mert bizony a kiborult kakaónak egy idő után szaga lesz. Egy egyszerű trükkel azonban mindezt megszüntethetjük. Egy darab konyhai papírtörlő közepére nyomjunk ki egy jó adag fogkrémet. Görgessük fel, akár egy palacsintát, és csúsztassuk be az egyik ülés alá. Minden alkalommal, ha fűteni kezdünk a kocsiban, a meleg hatására a szódabikarbóna, igazi légfrissítőként, kellemes mentolszagot áraszt majd magából.


6. Ékszer tisztítása

Nagyanyáink régi ékszertisztító módszerét is feleleveníthetjük egy kicsit. Az ezüst sajnos gyorsan oxidálódik. Csúnya fekete színe lesz, az embernek már nincs is kedve felvenni egy régi nyakláncot. Pedig egy puha fogkefe és egy kis fogkrém segítségével pillanatok alatt újjávarázsolhatjuk kedvenc ékszereinket. Dörzsöljük kitartóan fogkrémmel, a csillogás újra életre kel!


7. Nincs többé párás úszószemüveg

A gyerekek az iskolai úszásból hazaérve gyakran panaszkodnak, hogy nem láttak semmit a víz alatt, mert bepárásodott a szemüvegük? Elő tehát a fogkrémmel! Kenjük be belülről az úszószemüveget a pasztával, majd meleg vízzel öblítsük ki. A következő vízbe merüléskor a fluorid megakadályozza majd a bepárásodást, és a csemete boldogan lubickolhat a vízben.


8. Viszlát, fűfolt!

Az iskolai focibajnokság után a farmerek térdén mindig ott éktelenkedik a zöld, kitisztíthatatlan fűfolt. Mielőtt betennénk a mosógépbe, gondosan dörzsöljük át az anyagot egy adag fehér fogkrémmel. A nátrium-lauril-szulfát oldja a fű színét adó klorofillt, így könnyebben kijön majd a nadrág térdéből a folt a mosás során.


9. A hófehér bőrtáska

Könnyű beleszeretni egy hófehér bőrtáskába az üzlet kirakatában. Aztán jön a bosszúság: itt-ott egy kis tintafolt, amely kifolyt a golyóstollból, megszürkült pánt, olajos ujjlenyomatok mindenhol. Egy puha fogkefével és egy kevés fogkrémmel azonban ezt is újjávarázsolhatjuk. Dörzsöljük át fogkrémmel a koszos részeket, végül töröljük át egy nedves ronggyal. A fogkrémben lévő nátrium-karbonát segítségével a fehér táska ismét a kedvencünk lehet!

Szent György napja - április 24.


Szent György napja, a sárkányölőjé, aki a lovagok, katonák, fegyverkovácsok, vándorlegények védőszentje volt. A legenda szerint megölte a sárkányt és kiszabadította fogságából a királylányt.
Az ókori Rómában ezen a napon ünnepelték a Paliliát, amely pásztorünnep volt. Magyarországon az állatok tavaszi legelőre hajtásának napja, ekkor álltak újra munkába a juhászok, kanászok. Számos hiedelem élt, melyekkel ezen a napon az állatok termékenységére, egészségére igyekeztek jótékonyan hatni. A döntően állattartásból élő népek életében kiemelt jelentőséget tulajdonítottak ennek a napnak, hiszen az állatok megóvása a betegségektől, a járványoktól, a rontó szellemektől rendkívül fontos volt az egyén és a közösség boldogulása szempontjából. Sok helyütt varázserejű füvek (gyógynövények) tűzre vetésével, füstöléssel igyekeztek megóvni az állatokat a rontástól.
Az ország számos településén Szent Györgykor is gyújtottak tüzeket, amelyeket a legények körbetáncoltak, átugrottak.

Csalán a konyhában - próbáljuk ki!


A csalánt a legjobb méregtelenítőnek tartják. Serkenti az anyagcserét, az emésztés során létrejött salakanyagokat kiüríti.
Hasznos gyomor- és bélhurut, valamint vese és hólyagkő-képződés ellen és gyorsan felélénkít, a szervezet védekezőképességét is javítja.

Két egyszerű recept, amiben megízlelhetjük és könnyen, gyorsan elkészíthető:


Csaláncsipetke
Egy teáskanálnyi vajat zsemlemorzsával összekeverünk, hozzáadunk személyenként fél tojást. A finomra vágott (50 g) csalánleveleket a tésztához keverjük, sóval, borsfűvel és bazsalikommal ízesítjük. A masszából csipetkéket formálunk és a levesben kifőzzük.



Tojásos csalánsaláta
8 db kemény tojást apróra vágunk, sóval, kevés mustárral, olajjal, citromlével (esetleg ecettel) és 500 g apróra vágott csalánlevéllel összekeverjük.


Tipp:
Túróhoz is keverhető, pl.
- nyersen: körözött készítéséhez,
- édesen: kapros-túrós lepényben helyettesítve vagy kiegészítve a kaprot,
- sósan: csalános-túrós pogácsában sülve.


A ételeinkhez fiatal leveleket, hajtásokat gyűjtsünk, a csalánméreg miatt érdemes kesztyűben szedni.
Fogyasztás előtt tanácsos alaposan átdolgozni, azért, hogy a csalánméreg mind kilövelljen a méregtartókból.

Forrás: terebess.hu

Lúgosító saláta


Hozzávalók:
  • 1 uborka
  • 1 marék lucerna csíra
  • 6-8 paradicsom
  • 2 sárgarépa
  • madársaláta
  • 3-4 újhagyma

Öntethez:
  • 4 evőkanál lenmagolaj
  • citromlé
  • 1 ek. reszelt gyömbér
  • friss petrezselyem

Az uborkát, paradicsomot szeleteld fel, majd reszeld le a sárgarépákat. Keverd hozzá a lucerna csírát és a madársalátát is. A lenmagolajhoz reszelj egy kis gyömbért, tegyél mellé apróra vágott petrezselymet, és egy kis frissen facsart citromlevet.

Ez a saláta jól beleillik a diétás étrendebe, remek lúgosító.

Miért jó a lucerna csíra?
Amellett, hogy a lucernacsíra kiemelkedően jó lúgosító hatású, tartalmaz: A, C, B, B12, D, E, K-vitaminokat, és vas, foszfor, kalcium, mangán, kálium tartalma is jelentős. Magas klorofill-tartalma miatt a szív és érrendszeri betegségben szenvedőknek különösen ajánlott.

(Ezt a receptet a vitaminstation.hu oldalon találtam, nagyon hasznosnak tartom)

Finom krumplisaláta





Hozzávalók:

2 kg salátakrumpli,
2 fej lilahagyma,
2 fej francia (fehér) hagyma,
500 gramm bacon szalonna,
1 üveg csemege uborka,
só,
ecet


A krumplit héjában megfőzzük, majd a már kihűlt, főtt krumplit meghámozzuk és egy nagy keverőtálba téve felkarikázzuk.

A hagymákat felszeleteljük és a krumplihoz tesszük. A csemege uborkáról leöntjük a levét, és az üveg teljes tartalmát felkarikázva a hagymás krumplihoz tesszük.

A bacon szalonnát apró darabokra szeletelve zsírjára sütjük. A szép pirosa sült pörcöket rátesszük a krumplira.

A serpenyőben maradt szalonna zsírhoz a tűzről levéve, hozzáadunk egy-két kanál 10 százalékos ecetet, - ízlésünk szerint. A forró zsírtól és a hozzáadott ecettől fojtó gőz szabadul fel, ettől ne ijedjünk meg, hiszen pár másodperc elteltével eloszlik a gőz, akkor visszatehetjük az ecetes szalonna zsírt a tűzhelyre.
Forrásig hevítjük, majd ráöntjük a hagymás, uborkás, szalonnapörcös krumplihoz. Óvatosan összekeverjük. (ha a szalonnától nem elég sós, utána sózunk.)

Egy-két órát hagyjuk állni, hogy jól összeérjenek az ízek. Hidegen és melegen egyformán fogyasztható.

(Zoltán Erika receptje alapján)

Ibolya a konyhakertben


Az ibolyát már nem csak mint szép és illatos dekorációt, hanem érdekes ehető virágként is alkalmazhatjuk.

Az ibolya kiskertekben, és vadon is számtalan helyen megtalálható - és mivel épp most van szezonja, a kísérletező kedvűek könnyen kipróbálhatják az alábbi különlegességek elkészítését

(A Vacsoracsatában Józsa Imre is ehető virágokkal kedveskedett vendégeinek, igaz ő árvácskákat használt)

Már az ókorban is használták az ibolyaesszenciát szerelmi bájitalok készítésére, és Shakespeare Szentivánéji álom című darabjában is ebből készít szerelmi varázsitalt az egyik szereplő.
Ha a legényfogó fánkba nem is sütjük bele, attól még dekorációként számos édesség része lehet ez a kedves kis virág. Ezek közül a legérdekesebbek a következők: készíthetünk például ibolyaszirupot* a virág esszenciájából – ez egy francia találmány, de ugyanezt a szirupot felhasználják Amerikában ibolyás teasütemény és mályvacukor készítésére.
Az ibolyát sütemények, pudingok, jégkrémek, saláták díszítésére, illatosításra használhatjuk. A lehetőségek korlátlanok. A legötletesebb megoldások között találjuk a jégkockába, vagy egy egyszerű gyümölcstorta felső zselérétegébe zárt ibolyaszirmot dekorációként, esetleg a kandírozott ibolyaszirmot*, mely Sissi kedvenc desszertje volt és ma is kapható a bécsi Demel cukrászdában.
Angliában közkedvelt édesség az ibolyakrémmel* töltött étcsokoládé korong is, Franciaországban pedig az ibolyával ízesített likőr, a Creme Yvette.
Nagyon fontos, hogy ha gyógykészítményekhez, vagy ételekhez használjuk az ibolyát, akkor csakis a megfelelő helyről gyűjtsük be.


*Szirup: öntsünk fél liter forrásban lévő vizet egy csésze frissen összetört virágra, majd letakarva hagyjuk 12 órán át ázni. Szűrjük és facsarjuk át egy ruhadarabon, majd adjunk hozzá 90 dkg cukrot és főzzük 1 óráig, míg szirupos nem lesz. Üvegedényben tároljuk.

*Kandírozott szirom: Egy tojásfehérjét felverünk, de nem keménnyé, csak míg habosodni kezd. Egy pillanatra belemártjuk a virágot, majd jól átforgatjuk porcukorban, hogy a cukor teljesen beborítsa. Egyenként tálcára tesszük a virágokat, és meleg helyen addig szárítjuk, amíg teljesen megszáradnak. Légkeveréses sütőben nagyon alacsony hőmérsékleten (60-70 fok) is megszáríthatjuk, de nagyon vigyázzunk, nehogy megégjen.

*Ibolyakrém: 1 liter tejszínből vegyünk 1 csészényit, és forraljuk fel 10 dkg cukorral és 1 csészényi friss ibolyaszirommal. 15 percig letakarva hagyjuk állni, majd szűrjük le és hűtsük ki. A maradék tejszínben keverjünk el 6 tojássárgáját kivilágosodásig, és tegyük hozzá apránként az ibolyás tejszínt. Tűz fölött keverjük sűrűre, majd levéve keverjünk hozzá 25 g feloldott langyos zselatint és 4 tojás előzőleg keményre vert habját. Hideg vízzel kiöblített poharakba töltsük, szirmokkal díszítve tálaljuk.

Forrás: eletforma.hu

Zöldségek-gyümölcsök, melyek mosás és hámozás után is több vegyszert tartalmazhatnak, mint mások


Ha egészséges élelmiszereket szeretnénk fogyasztani, nem árt arra is figyelnünk, hogy lehetőleg vegyszermentes alapanyagokat vásároljunk.

Az nlcafe.hu-n olvastam, hogy: egyes gyümölcsök és zöldségfélék a tesztek szerint sajnos még mosás és hámozás után is több növényvédőszer-maradványt tartalmaznak, mint mások.

A vizsgálatok szerint a következő „piszkos tizenkettő" a legszennyezettebb: őszibarack, alma, paprika, zeller, nektarin, eper, cseresznye, körte, szőlő, spenót, saláta és burgonya.

Az ideális az lenne, ha ezekből a bio változatot szereznénk be.


Sajnos, sokszor valóban nem tudjuk, mit eszünk.

Nincs mindenkinek lehetősége, hogy bio-t vásároljon, vagy saját maga termelje meg a zöldséget, gyümölcsöt, de gondolom, hogy egyre többen keresik a lehetőségét, hogy megbízható helyről vásároljanak, talán többen kezdenek majd ismét saját "hobbi kertekben" kertészkedni, vagy legalább felhajtani, egy megbízható őstermelőt.


Süssünk gyorsan, olcsón finomat - Lekváros kocka


Lekváros kocka

Hozzávalók:

30 dkg kristálycukor,
40 dkg liszt,
15 dkg zsír,
másfél kiskanál szódapor, +1 kanál sütőpor
másfél kanál fahéj,
8 evőkanál szilva (vagy barack)lekvár,
14 evőkanál víz,
1 csomag vaníliás cukor,
fél citrom reszelt héja, és leve
tetejére vagdalt dió


Elkészítés:
A hozzávalókat simára összekeverem, majd zsírozott és lisztezett tepsibe öntöm.
Forró sütőbe teszem, majd mérsékelt lángon kb. 30-40 percig sütöm.
Felvágom és megporcukrozom.
Lehet variálni belepotyogtatott kimagozott meggy vagy cseresznye szemekkel, kandirozott gyümölccsel.
Főzött vaníliás krémmel is megtölthetjük, vagy pudinggal leöntjük.

Nekem most dió sem volt a tetejére, csak porcukor, de így is nagyon fincsi volt, gyorsan elfogyott :)


Isten patikája










A Következő levél egy gyógyszerésznőtől származik és szívesen küldöm tovább.
____________________________
Isten még mielőtt az embert megteremtette volna, mindent biztosított részére!
Elválasztotta a sós vizet az édestől, alkotta a szárazföldeket, ültetett, kerteket, állatokat és halakat teremtett.

Isten adott egy óriási nyomravezető segítséget, hogy az ennivalók hogyan segítenek a testrészeinken.

Az alábbi felsorolás nagyon hatásos, ha nyersen fogyasztjuk:

Isten patikája!

Sárgarépa:
Egy szelet sárgarépa úgy néz ki, mint egy emberi szem.
A pupilla, az írisz, a sugárirányú vonalak úgy néznek ki, mint az emberi szem.
És IGEN, a tudomány ma már tudja, a sárgarépa nagyszerűen feljavítja a szem vérkeringését és működését.

Paradicsom:
A paradicsomnak négy kamrája van és piros.
A szívnek négy kamrája van és piros A kutatások azt mutatják, hogy a paradicsomok tele vannak lycopine-okkal amik igazi táplálék a vérnek és a szívnek. (lycopine: antioxidáns, hatása erősebb a C -vitaminnál, lassítja a sejtek öregedését)

Szőlő:
A szőlők fürtökben lógnak, formájuk, mint egy szív.
A szőlőszem olyan, mint egy vérsejt, a mai kutatások szerint a szőlő élénkíti a szívet és a vért.

Dió:
A dió olyan, mint az agy, jobb és bal félteke, a kisagy és a nagyagy.
A gyűrődések és a behajtások olyanok, mint az agykéreg Tudjuk, hogy a dió jelentősen segíti az agyműködést.

Kidney bab:
A vesebab segíti a vese működését és valóban úgy néz ki, mint egy vese.

Zeller, Kínai kel, Rebarbara:
A zeller, a kínai kel és a rebarbara olyanok, mint a csontok.

Ezek erősítik a csontokat. A csontok 23 % szódát tartalmaznak.
Ezek a zöldségek is 23 % szódát tartalmaznak.
Ha nincs elég szóda az étrendedben, a szervezet kivonja a csontokból és emiatt csontjaid meggyengülnek.
Ezek az ételek megerősítik a csontvázat.

Avocado:
Az avokádó, a padlizsán és a körte segítik anyaméh és a méhnyak egészséges működését. Hasonlítanak is rájuk.

A tudományos kutatások szerint, ha egy nő heti egy avokádót elfogyaszt, egyensúlyban tartja a hormonjait, megakadályozzák a nemkívánatos születési súlyt és megelőzik a méhnyakrákot.
Mennyire megalapozott ez?
Pontosan 9 hónap kell, hogy az avokádó bimbóból érett gyümölccsé fejlődjön, több mint 14000 különböző élelem-alkotóelem található minden egyes gyümölcsben, a modern tudomány eddig csak 141 -et tanulmányozott.

Füge:
A fügék tele vannak magokkal és párosával lógnak, míg fejlődnek.
A fügék elősegítik a spermák mozgási sebességét és növelik a mennyiségüket, ami kizárja a magtalanságot.

Édesburgonya:
Az édes burgonya a hasnyálmirigyre hasonlít, és ténylegesen egyensúlyban tartják a szervezetet a cukorbetegség megelőzése szempontjából.

Oliva:
Az olíva bogyó segíti a petefészek egészséges működését.

Narancs:
A narancs a grapefruit és az egyéb citrusfélék olyanok, mint a női emlőmirigyek és segítik a mell egészségét és a nyirokmirigy csomók mellből való eltávozását.

Hagyma, fokhagyma:
A hagyma olyan, mint az emberi sejt.

A tudomány mai állása szerint segítik eltávolítani a veszélyes mérgező és hulladék anyagokat a sejtekből. Erősíti és ellenállóvá teszi a sejteket, erősítve az immunrendszert.

Könnyeket fakasztanak, amik viszont tisztítják a szemet!

Izzócsere program - pályázat


A Klímabarát Otthon és a Klímabarát Háztartás program után - a Zöld Beruházási Rendszer részeként - a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium új Izzócsere Programot indított. A 450 milliós keretösszegű pályázaton rászorulók cserélhetik hagyományos energiafaló izzóikat energiatakarékosra.

„Az Izzócsere Programmal azonnali és mérhető kibocsátás csökkentést lehet elérni, és amellett, hogy segítünk takarékoskodni az arra rászorulóknak, otthonok ezrei válhatnak klímabaráttá” – hangsúlyozta a miniszter.
Az energiatakarékos izzók vásárlására az időseket, nagycsaládosokat és fogyatékkal élőket támogató alapítványok és egyesületek pályázhatnak az általuk segített rászorulók háztartásai, illetve saját intézményük számára. A szervezetek rászoruló háztartásonként maximum 40 ezer forintnyi izzóra pályázhatnak, saját felhasználás esetében ez az összeg 20 ezer forint. Egy alapítvány vagy egyesület összesen maximum 10 millió forint támogatásban részesülhet. A hagyományos izzókat a pályázóknak össze kell gyűjteniük és le kell adniuk, ezek tehát már garantáltan nem szennyezik tovább a környezetet.

Az energiatakarékos izzók mintegy 80 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak, mint a hagyományos égők, amelyeknél a felhasznált energia mindössze 2 százaléka hasznosul világításként, a többiből a villanykörtét forrósító hő lesz. Ha egy család mindössze öt hagyományos, áramfaló égőt cserél energiatakarékos izzóra, egy évben 17 ezer forintot takaríthatnak meg a villanyszámlán. A programban várhatóan kicserélt 430 ezer izzóval összesen évi 1,5 milliárd forintos megtakarítás érhető el.
Forrás: kvvm.hu


A pályázat benyújtására jogosultak köre

Jelen pályázati forrásból támogatást kaphatnak a Magyarországon 2008. január 1. napja előtt bejegyzett az alapszabályukban/alapító okiratukban nevesítetten
• a nagycsaládosok érdekvédelmét, segítését, támogatását megvalósító,
• az időskorúak gondozását, segítését és érdekvédelmét megvalósító,
• a fogyatékkal élő személyek érdekvédelmét, segítését és támogatását megvalósító,
alapítványok, egyesületek.


A pályázatok benyújtására folyamatosan 2010. április 7-től 2010. október 30-a 24.00 óráig, vagy a támogatási keretösszeg rendelkezésre állásának függvényében van lehetőség.


Pályázati díj
A pályázóknak pályázati díjat nem kell fizetni.


További részletek:
Pályázati felhívás, dokumentumok


Április 11. a költészet napja




József Attila, ma lenne 105 éves, - születésnapja 1964. óta Magyarországon a költészet napja.


E nap tiszteletére a Kaláka együttes előadását választottam:





TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyű szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s így nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szorítsd üres szívedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

(1937. július-augusztus)


Kelbimbós csirkemell


Szeretek kísérletezni, variálni az ételekkel. Az idei húsvéti ételeket a következő husival dobtam kicsit fel.
Kelbimbót pároltam. Csirkemelleket vágtam fel vékony szeletekre, majd kicsit kiklopfoltam, hogy viszonylag nagy szelet legyen. Megszórtam vegetával. Mint utólag kiderült, túlzottan is. Szóval, a fűszerezésre oda kell figyelni, mert könnyen el lehet sózni. Egy szelet husira tettem kettő kelbimbót, majd feltekertem. Az így elkészített tekercseket tepsibe fektettem, minimális olajat tettem alá. Majd sütőben megsütöttem. Amikor már majdnem megsült, jó alaposan megszórtam reszelt sajttal.
Nagyon mutatós lett. Sikerem volt vele! Annyival még lehetne szerintem variálni, hogy a tekercseket baconbe tekerem. Sajnos fotó nem készült róla, mert ... hát mert a fotózás előtt elfogyott.

A húsvéti nyúl

Sokan nem tudják, hogy ki is az a húsvéti nyúl. Magyarországon csak a XIX. században, a polgárosodással honosodott meg. A húsvéti nyúl jelképe Németországból ered. Nagyon érdekes az eredete. A húsvéti Holdban felfedezni véltek egy nyúl képét. A nyúl a termékenység szimbóluma lett, rendkívüli szaporasága okán.
Német hatásra terjedt el szintén az a szokás, hogy barkaágat díszítünk apró díszekkel, kifútt tojásokkal.

Előke házilag


Ezt az ötletet a minap hallottam nővéremtől. Kisbabás anyukaként nagyon praktikusnak találom, és ajánlom is minden anyukának. Amikor a kisbaba kezdi tanulni a kanállal való evést, bizony több előke is használódik naponta. Szóval előkéből sosem elég. Az is igaz (tapasztalatból mondom), hogy igen sok boltban kapható előkének annyira silány a minősége, hogy nem érnek sokat. Némelyik olyan vékony, hogy hiába teszem fel a babára, az etetés végére szépen átázik, és a ruhácskája rendesen bepiszkolódik. Ezek a mini törölközőből készített előkék viszont vastagak, jó nedvszívóak, jól "nyelik" az etetéssel járó nyomokat. Pici törölközőt már nagyon olcsón lehet piacokon, kínai boltokban kapni. Ki kell vágni a buksinak való lyukat, és egy kis szegélyt varrni rá.
Ha ügyes kezűek vagytok, próbáljátok ki, mert tényleg jó!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!


Rügyezik az erdő, virágzik a táj,
Az orgonafán dalol egy tarka kismadár,
Énekelve Kellemes Húsvéti Ünnepet kíván.

Eljött a szép húsvét reggele,
Feltámadásunk édes ünnepe.
Ünneplő ruhákba öltöztek a fák,
Pattognak a rügyek, s virít a virág.
A harang zúgása hirdet ünnepet,
Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.
Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,
Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,
Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.


Bars Sári: Hímes tojás

Ha feldobom fehér,
Ha leesik sárga.
Nem dobom fel, nem esik le
Készül a vásárba.
Kihímezem előbb
Szivárvány festékkel,
Virágszirmot pingálok rá,
Tavaszi ég kékkel.
Jácintot, ibolyát,
Csibét, piros szívet,
Annak adom, aki érte
a legtöbbet fizet.
Nyúlanyó már kérte
fényes rézkrajcárért,
Csakhogy pénzért
nem eladó, sem bolyhos barkáért.
Locsolkodók jönnek
húsvét másodnapján,
Szagosvizet hintenek rám,
Nekik oda adnám.



Kicsi nyúl ül a kosárban,
Piros tojás az aljában,
Tetejében csoki, cukor,
Legyen nálad kicsi bugyor,
Abba gyűjtsed mind a kincsed,
Húsvét napján kapod mindet!




Végh György: Kleofás, a didergő kis tojás

Volt egyszer egy kis tojás,
úgy hívták, hogy Kleofás.
Bimm-bamm, dáridom!
Megvette egy nyuszika,
nyuszilány volt: Zsuzsika.
Bimm-bamm, dáridom!
Megkérdezte Zsuzsika:
"Kell-e neked szép ruha?"
Bimm-bamm, dáridom!
"Persze - mondta a tojás-
fázik ám a Kleofás!"
Bimm-bamm, dáridom!
Befestette Zsuzsika,
a húsvéti nyuszika.
Bimm-bamm, dáridom!
Nem fázik már a tojás:
A zöldbundás Kleofás!
Bimm-bamm, dáridom!



Tapsifüles nyuszikának
Nagyon sok a dolga,
Piros tojást, hímes tojást
Szerteszéjjel hordja.
Locsolni nincs ideje,
csak SMS-re, így kíván most neked
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!



Bíró András: Ez a húsvét

Ez a húsvét olyan ünnep,
fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák őket,
oly sebesen, gyorsan nőnek.

Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövőt fonnak.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.
Minden örül, hogy létezhet,
Hogy nagy lélegzetet vehet.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Bocsánata van a bűnnek
Fönt a hegen az a Kereszt
Új élet útjára ereszt.

A tél szennyét mind lemosva
Készülődünk a holnapra,
A pünkösdre, szép pünkösdre,
Lángos csodák jövésére.

Szirmos jövőnk féltve, óva
Készülődünk még nagyobbra,
El nem érhető csodára:
Örökös harmóniára.



Juhász Gyula: Húsvétra



Juhász Gyula: Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Muffinreggeli

Ezt a nagyon egyszerű receptet, vagyis inkább ötletet sógornőmtől hallottam. Ezzel igazán feldobhatjuk a reggelinket, biztos sikerünk lesz vele.

Alaphozzávalók: sonka (bacon), tojás, sajt. Ezen kívül bármit felhasználhatunk. Tehetünk bele lilahagymát, ecetes gyöngyhagymát, olívabogyót. De lehet készíteni friss zöldséggel, pld. zöldhagyma, paprika, paradicsom. A muffinformákat picit kiolajazzuk és kibéleljük egy-egy szelet sonkával, utána mehet bele bármilyen friss zöldség, a tetejére ráütünk egy tojást amire reszelt sajtot szórunk. Előmelegített 180 fokos sütőben, 10 perc alatt elkészül.

Túrópöttyös


Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető finomság!

Hozzávalók (6 főre)

  • 1 tojás
  • 11 ek olaj
  • 11 ek cukor
  • 15 ek liszt
  • 2 ek kakaó
  • 2,5 dl tej
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 1 citrom reszelt héja

Elkészítése:
A hozzávalókat csomómentesen elkeverem, kivajazott formába öntöm. 5 db túrórudit ujjnyi vastag karikákra szeletelek, majd a tészta tetejére rakosgatom. A sütés végére ezeket a tészta szinte teljesen elnyeli.
Előmelegített sütőben, közepes fokozaton, kb. 30 percig sütöm. (Tűpróba!)

Vásároljunk kuponnal


A spórolás egy formája lehet, ha vásárlásainkkor kuponokat is beváltunk.

Egy jó kis Kupontárt találtam, szerintem érdemes szétnézni náluk, mielőtt vásárolni indulunk.

Gyűjtsük az akciós kuponokat, és vásároljunk olcsóbban bébi pelenkát, parfümöt, vegyük igénybe a kedvezményes kozmetikai kezeléseket, wellness vagy éttermi szolgáltatásokat...... és válogassunk legújabb kuponok között.



Nincs még nagy hagyománya nálunk, de szerintem érdemes lenne rászokni.

Bizonyára vannak már, akik szisztematikusan gyűjtik a kedvezményes kuponokat, hogy a megfelelő időben beválthassák.

A húsvét, a kereszténység egyik szent ünnepe




A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, Jézus feltámadását ünneplik.

A történet szerint két nappal előtte, pénteken, feszítették keresztre őt a római katonák, azzal gyanúsították, hogy forradalmat indíthatott volna a tanításaival. Ezért csúfságból tövis koronát tettek a fejére, kezét, lábát odaszegezték a kereszthez és a feje fölé odatűztek egy papírt, amin ez állt: I.N.R.I. - Iesus Nazarensis, Rex Iudeae - magyarul: Názáreti Jézus, Judea királya.
Néhány órán belül meg is halt.
A családja eltemette, zsidó szokás szerint egy barlangot ásva a domboldalba az Olajfák Hegyén és egy nagy, nehéz kővel takarták be a sírt.
Lévén, hogy másnap szombat volt és olyankor a tízparancsolat szerint pihenni kell, a családja és a tanítványai csak vasárnap mentek ki megint a sírhoz.
De mit találtak ott...!? Üres volt a gödör!
Egy angyal állt mellette és azt mondta a gyászolóknak: "Nincs már itt, mert feltámadt!"


A világ minden táján ünnepelnek valamilyen tavaszi ünnepet a nem keresztények is.

Mióta a világ világ, az emberek örvendeztek és megünnepelték a tavaszt, a természet felújulását.
A leguniverzálisabb szimbólum a tojás, mivel az a termékenységet, az új életet juttatja eszünkbe. Gyakori ötlet a tojások színezése, a "piros", vagy "hímes" tojás, már az ősi Babilonban is csinálták.
Később az egyiptomi templomokat is kidíszítették velük tavasszal.


Érdekesség:

Miért van az, hogy a húsvét minden évben más és más időpontra esik?

Azért „mozog" a húsvét ünnepének időpontja, mert húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap.
A tavaszi napéjegyenlőség március 21-én következik be, ehhez kell tehát igazítani a húsvét időpontjának megállapítását.

Forrás: onkormanyzat.mconet.biz